KOS (III. 21–IV. 21)
Tüzes férj, akaratos apa
Az egyik leghatározottabb típus. Bátor, vakmerő, céltudatos. Igazi férfi,
aki mindig tudja, hogy mit akar. Ha valamit elhatároz, nehezen téríthető el
szándékától. Konokul megy előre, a maga által választotta úton - függetlenül
attól, hogy igaza van vagy sem. Általában sikeres, hiszen okos, és van
bátorsága, mersze, hogy utat vágjon magának.
Megbízható férj, aki nemcsak gyermekeinek gondos apja, de társa feleségének
is jóban-rosszban. Hűségesen kitart szerettei mellett a legnehezebb körülmények
között is, s ha kell, keményen dolgozik, küzd értük.
A Kos köztudottan az egyik leghatározottabb és legakaratosabb jegy. Bátor,
vakmerő, céltudatos, aki mindig tudja, mit akar. Hát, gyereket azt biztos nem.
Nem az a típus, aki arról álmodozik, hogy gyereksírásra ébred és pelenkát
cserél. Sokáig tudatosan kerüli az ilyen helyzeteket, legtöbbjük 40 éves koráig
még tartós kapcsolatot sem igényel.
Az ilyen típusú pasikat, általában váratlanul ér a tény: kedvesük teherbe
esett. Ha szerencséd van, nem falcol le, azzal a lendülettel. A kezdeti
hőbörgés után általában megenyhül, és beletörődik abba, hogy bizony apuka lesz.
A kalandvágyó, nagy dumás Kos, épp arról híres, ha szereti kedvesét, akkor
jóban, rosszban kitart mellette.
Vagány apuka lesz, aki izgalmas életet biztosít a gyerekeknek, és keményen
dolgozik azért, hogy mindenük meglegyen.
BIKA (IV. 21–V. 20.)
Hiú férj, büszke apa
Sokat ad a külsejére, szereti jó pasinak érezni magát. Fontos számára a
szexualitás, és akit igazán megszeret, azt feleségül veszi, így gyakran a bikák
közül kerülnek ki a legfiatalabb házaspárok. Rendezett otthont teremt, de
gyakran basáskodik szerettei felett. Sok bika fukar és irigy. Azt gondolja, a
spórolással előbbre jut, de minél görcsösebben ragaszkodik a pénzhez, annál
kevesebb marad a kezében.
Jó és gondos szülő, de fukarsága gyermekével szemben is gondot okozhat,
mivel feleslegesnek tartja a hangzatos szakköröket és a szükségtelen
kiadásokat. Nagyon hiú szülő, ő az, aki esetenként akár hazudik is csemetéi
eredményei kapcsán, mivel nagyon fontos az, hogy családját tisztelet és
szeretet övezze.
A Bika férfi sármos, vonzó, igazi jó pasi. Sok nő epedezik utána, de sajnos
hamar elkel. Nagyon érzéki és szexuális, és akit igazán megszeret, azt azonnal
feleségül is veszi.
Így aztán a Bikák közül kerülnek ki a legfiatalabb férjek és apukák. A
szerep nem is áll tőlük távol, született apukák, akik szeretnek a gyerekekkel
foglalkozni. Tudják, hogy kell a kicsikkel bánni, attól sem rettennek meg, ha
megkéred, hogy fürdessen meg egy kisbabát.
Egy Bika apukát biztos, hogy nagyon szeretni fognak a gyerekek, mert
rendkívül melegszívű, és engedékeny is. Csak rá kell mosolyogni, és máris
kenyérre lehet kenni, minden kívánságot teljesít. Anyagilag sem lesz rossz
dolguk a lurkóknak, mivel a Bika rendezett otthont teremt, és megad mindent a
családjának.
IKREK (V. 21–VI. 21.)
Okos férj, vicces apa
Az egyik legizgalmasabb, legérdekesebb típus e csillagkép fiaiból kerül
elő. Meglehetősen nagyra törő, de mivel nagyon okos, mindezt elegánsan csinálja.
Elképzeléseit tehetségével, eszével könnyen megvalósíthatja, ha van hozzá kellő
kitartása, akaratereje. Hangulatai gyakran változnak. Lehet rendkívül vidám és
jókedvű, de zuhanhat mély depresszióba is. Szórakoztató férj, aki mellett sosem
unalmas az élet. Mindig mindenről lehet vele beszélni, ő a család motorja, aki
mindig kitalál valamit, amivel szerettei kedvére tehet. Ezer barátja van, akik
ragaszkodnak hozzá, ezért a háza mindig tele van rokonokkal, szomszédokkal,
vendégekkel.
Bohém és kreatív apuka, akinek csak arra kell vigyáznia, hogy néha
visszavegyen a tempón: ugyanis gyermekei, lehet, hogy kommunikációs
képességükben és vitalitásban egy picit elmaradnak tőle, és nem tudnak
egyszerre több tucat témáról beszélgetni és egy naponta több programon részt
venni.
Az Ikrek férfi izgalmas és érdekes, de nehezen befogható típus, aki mindig
szeret kicsit más nőkkel is flörtölgetni. Aki ezt bevállalja, és elfogadja
ilyennek, cserébe egy olyan életet kap, ami egy percre sem lesz unalmas.
Szórakoztató, aki mindig kitalál valamit. Mindig mindenről lehet vele
beszélni, ő a család motorja. Ezer barátja van, akik ragaszkodnak hozzá, ezért
a háza mindig tele van rokonokkal, szomszédokkal, vendégekkel. Hangos és
életteli zsivajgós családi életre lehet számítani. Bohém és kreatív apuka, aki
folyton viccelődik és szórakoztatja csemetéit.
Csak arra kell vigyáznia, hogy néha visszavegyen a lendületből, ugyanis
gyermekei nem biztos, hogy kommunikációs képességükben és vitalitásban bírják a
tempót, és nem feltétlenül tudnak egyszerre több tucat témáról beszélgetni és
naponta több programon is lelkesen és aktívan részt venni.
RÁK (VI. 22–VII. 22.)
Romantikus férj, szerető apa
Egész lénye vonzó, kellemes és kissé (jó értelemben véve) nőies. Született
férj és apa, aki többnyire igen korán házasodik és vállal gyereket. Nagyon
szereti a hasát és a finom falatokat, és rendkívül jól tud főzni. Mellette az
sem baj, ha a feleség nem egy tipikus konyhatündér, ugyanis a Rákok született
séfek, akik könyvek nélkül, intuitíven alkotnak a konyhában.
Fontos számára a család, amely mintaként szolgál később, a gyermeke
nevelésében. Egyszerre ragaszkodik a szüleihez, a feleségéhez és a
gyermekeihez. Meleg, barátságos otthont teremt maga körül, ahova mindig
visszavonulhat az élet nehézségei elől. Gondos, szerető apuka, akinek
birkatürelme van a gyermekeihez. Órákon át mesét olvas, várat épít, vagy
biciklizni tanítja csemetéit. Nála jobb apát találni sem lehet.
Született férj és apa, aki hasonlóan a Bika férfiakhoz, többnyire igen
korán házasodik és vállal gyereket. Apuka szempontból a Rák pasi is egy
főnyeremény. Egyrészt nagyon családcentrikus, ezen kívül még rendkívül jól főz
is. Rendszeresen finom falatokkal kápráztatja el családtagjait. Mellette az sem
baj, ha a feleség nem egy tipikus konyhatündér, ugyanis a Rákok született
séfek, akik könyvek nélkül, intuitíven alkotnak a konyhában.
És hogy, milyen a gyerekeivel? Gondos, szerető apuka, akinek birkatürelme
van a gyermekeihez. Órákon át mesét olvas nekik, akár századszor is ugyanazt,
ha arra kérik, várat épít, vagy biciklizni tanítja csemetéit. Mosolygós,
ölelgetős, babusgatós, akinek szívesen gubbasztanak az ölében a gyerekek, vagy
csimpaszkodnak a hátára. Nagyon ragaszkodik a családjához, ők számára a
legfontosabbak a világon. Nála jobb apát találni sem lehet.
OROSZLÁN (VII. 23–VIII. 23.)
Szenvedélyes férj, nagyvonalú apa
Az Oroszlán férfit sokan csodálják, legalább ennyin irigylik. Uralkodói
megjelenése mellett intelligens, erős, méltóságteljes, nagyvonalú. Átlagon
felüli partner után vágyódik, aki hozzá hasonlóan megbízható. Szenvedélyes
szerető, odaadó és hűséges. Ha kell, erős és határozott, máskor gyengéd,
simulékony, becéző, mindaddig, míg azt nem érzi, megszerezte a zsákmányát. A
gond csupán az lehet csak, hogy úr akar lenni a saját házában, és ezt felesége
és gyerekei néha nehezen tolerálják. Rendszerető, ezért családjától elvárja,
hogy mindenki rendben tartsa a saját portáját, és a ház urának törvényei
szerint éljen.
Gyerekeivel szigorú, elvárja a jó jegyeket, a jó modort és a
megbízhatóságot. Ugyanakkor nagyvonalú apa, aki teljesíti gyermekei
legtitkosabb vágyait is, és a csillagokat is lehozza az égről a családjának.
Az Oroszlán férfit sokan csodálják, legalább ennyin irigylik is. Igazi
nagymenő, a nők bálványa. Átlagon felüli partner után vágyódik, aki hozzá
hasonlóan megbízható, szenvedélyes szerető, odaadó és hűséges.
Fiatalon szereti kiélni magát, és nagystílű életvitelt folytat. Partikra
jár, utazgat, nincs terítéken nála a családalapítás. Kissé önző, ezért attól
tart, hogy családja miatt majd kevesebb ideje és pénze marad a szórakozásra. A
gyereket tehát nem igen tervezgeti, kicsit be kell őt is cserkészni, mint a
Kost. Valahogy meg kell vele először kedveltetni a gyerekeket, aztán jöhet
élesben is a dolog.
Ahogy aztán apuka lesz, elönti a büszkeség. Gyerekeivel éppen ezért kissé
szigorú, elvárja a jó jegyeket, a jó modort és a megbízhatóságot. Ugyanakkor nagyvonalú
apa, aki teljesíti gyermekei legtitkosabb vágyait is, és a csillagokat is
lehozza az égről a családjának.
SZŰZ (VIII. 24–IX. 23.)
Okos férj, kritikus apa
Meglehetősen tartózkodó típus. Érzelmeit ritkán mutatja ki, és akkor sem
hevesen. Mindennek az, az oka, hogy fél az érzelmi bonyodalmaktól, pláne ha
egyszer-kétszer már megégette magát. Ha viszont jól érzi magát a kapcsolatban,
mindent megtesz a másikért, és tiszta szívből szereti asszonyát. Gondos és
megbízható férj és kiváló apa, aki minden területen rendkívül rátermetten teszi
a dolgát. Nagyon szereti a rendet és a tisztaságot, és ezt családjától is
elvárja.
Gyermekeit szigorúan, de nagyon hatékonyan neveli. Segít a leckeírásban és
a kikérdezésben (utóbbiban különösen jó). Precizitásra, pontosságra,
fegyelmezettségre neveli gyermekeit, ugyanakkor ironikus vicceivel a legnagyobb
mókamester.
A Szűz férfi alapjába véve nem túl érzelmes, igen ritkán mutatja ki
érzelmeit. Hűvösen viszonyul családtagjaihoz is. Nincs nagyon puszilkodás,
ölelgetés. Nem arról van szó, hogy nem szereti őket, egyszerűen csak nem tudja
kimutatni.
Ennek ellenére kiváló apa, gondos és megbízható, aki rendkívül rátermetten
teszi a dolgát. Minden helyzetben feltalálja magát, minden problémát megold. Ha
vita van, igazságot szolgáltat, ha csínytevésen kapja őket, mindenki megkapja
érte a büntetést. Nem kivételez, és mindig következetes. Ha valamit mond, az
úgy is lesz.
Hírhedten rendmániás, a rendet és a tisztaságot családjától is elvárja.
Mindenkinek rendet kell tartani a saját portáján. Gyermekeit szigorúan, de
nagyon hatékonyan neveli. Segít a leckeírásban és a kikérdezésben.
Precizitásra, pontosságra, fegyelmezettségre neveli gyermekeit, ugyanakkor
ironikus vicceivel a legnagyobb mókamester.
MÉRLEG (IX. 24–X. 23.)
Elegáns férj, kedves apa
Legtöbbször vonzó, jóképű, izmos. Árad belőle a férfiasság, az erő. De
vigyázat – tisztelet a kivételnek –, meglehetősen csapodár, kalandvágyó.
Nehezen tud ellenállni a kínálkozó lehetőségeknek. Szeret társaságban
csillogni, színesen, érdekesen élni. Jó az ízlése és mindig jól öltözik,
környezetében divatot diktál. Mellette sosem unatkozik a nő, akit szeret. Jó
színészi képességekkel rendelkezik, könnyed, csevegő, levegős, akár a jegy,
amelyben született.
A Mérleg férfit feleségének újra és újra meg kell hódítani. Szüksége van
arra, hogy felesége mindig csinos és ápolt legyen, hogy csodálhassa, és
szépségében gyönyörködhessen. Mellette nem lehet slampos egy nő, akkor sem, ha
fáradt, takarít vagy épp a nyúzott kismamák életét éli.
A Mérleg apuka bőbeszédű, imád olvasni, játszani gyerekeivel. Nagy gyerek,
aki minden mókában benne van: zsúrokat, biciklitúrákat, kirándulásokat szervez
családjának, ahol mindenki jól érezheti magát.
A Mérleg férfiak a Bikák és Oroszlánok mellet a legvonzóbb példányai a
férfinemnek. Jóképűek és általában izmosak is. Férfias, erős és magabiztos
jegy. Jó az ízlése és mindig jól öltözik. Szeret társaságban csillogni,
színesen, érdekesen élni. Mellette sosem unatkozik a nő, akit szeret.
A Mérleg férfit azonban feleségének újra és újra meg kell hódítani.
Szüksége van arra, hogy felesége mindig csinos és ápolt legyen, hogy
csodálhassa, és szépségében gyönyörködhessen. Mellette nem lehet slampos egy nő
akkor sem, ha fáradt, takarít vagy épp a nyúzott kismamák életét éli. Igen nagy
kihívás, nő legyen a talpán, aki ezt bevállalja.
Apukaként viszont igazi főnyeremény. Nem kell noszogatni, hogy játsszon a
gyerekekkel, mert imád velük foglalkozni. Valójában egy nagy gyerek, aki minden
mókában benne van: zsúrokat, biciklitúrákat, kirándulásokat szervez
családjának, ahol mindenki jól érezheti magát
SKORPIÓ (X. 24–XI. 22.)
Szenvedélyes férj, odaadó apa
Különös, kissé titokzatos férfi. Kezdetben csak játssza – tanulja –, később
tudatosan csavarja ujja köré a nőket. Modora kedves, lebilincselő, elbűvölő,
szemével megigézi „áldozatát”. A Skorpió férfi szőröstül-bőröstül akarja
megszerezni társát, és birtokolni kívánja. Kiírt mindenkit a környezetéből aki rajta kívül fontos a Nő számára s mindezt úgy teszi ,hogy felesége ezt észre sem veszi.Mélyen szeret és hasonló intenzitást
vár el partnerétől is. Nem könnyű mellette feleségnek lenni. Titkolózni,
hazudni tilos és megbocsáthatatlan. Ha megcsalják, nem sír, nem zokog, hanem
keményen bosszút áll.Bosszújától mentsen meg az ég!!
Nagyon fontos számára a család, és bár mélyen és szívből szereti
gyermekeit, nem neveli őket majomszeretettel; okosan, ügyesen irányítja, és
hagyja, hogy a saját útjukat járják. Odafigyel rájuk, de nem telepszik a
nyakukra. Gyermekei mindenben számíthatnak rá, akár tanácsra van szükségük,
akár egy kis zsebpénzre.
NYILAS (XI. 23–XII. 21.)
Optimista férj, lobbanékony apa
Szertelen, kíváncsi. Fáradhatatlan, bátor és kezdeményező. Rendkívül
sportos, szereti a természetet, és rajong az állatokért. Igen barátságos,
könnyen köt életre szólónak tűnő kapcsolatokat, de hamar meg is szakítja.
Őszinte és kitárulkozó. Az élet számára egy nagy, vonzó kaland, amelynek
győztese csak ő lehet. Rendkívül optimista, ritkán kerül lelki válságba, igen
nagy az önbizalma. Könnyen szerelmesedik, s ugyanolyan könnyen ki is ábrándul.
Ugyanakkor érző, meleg szíve van. Kitűnő férj lesz, ha nem akarják túlságosan
korlátozni szabadságát.
Gyermekeit lazán neveli, nem szab neki túlságosan szűk határokat.
Céltudatosságra, optimizmusra neveli csemetéit, és gyakran viszi családját a
természetbe. Gyermekeinek már egészen kis korukban megtanítja a növények és
állatok tiszteletét és megbecsülését.
Az élet számára egy nagy, vonzó kaland, amelynek
győztese csak ő lehet. A felelősség nem éppen a kenyere, ezért nem is igen
vágyik családra. Hosszú évekbe telik, amíg benő a feje, ha egyáltalán
megtörténik ez vele.
Családfőként is saját szabadsága a legfontosabb, nem enged a huszonegyből.
A feleség és a gyerekek csak a második helyen szerepelnek az életében. A sok
utazás, amit azonban, amivel megajándékozza családját, kárpótolhatja őket a
nélküle eltöltött napokért.
Sokat kirándulnak, gyermekeinek már egészen kis korukban megtanítja a
növények és állatok tiszteletét és megbecsülését. Gyermekeit általában lazán
neveli, és nekik is megadja azt a szabadságot, amit ő maga igényel.
BAK (XII 22–I. 19.)
Fegyelmezett férj, szigorú apuka
Csendes, halk modorú, finom, nyugodt. Látszólag. Igazán csak a közeli
környezete tudja, hogy ezt a harmóniát milyen iszonyú erőfeszítésekkel tartja
fenn. Lelke mélyén gyakran bizonytalan és gyanakvó: eléri-e azt, amire a
legjobban vágyik… A Bak férfi igazi társat szeretne, de csak ritkán találja
meg. Olyan kíméletlenül harcol céljaiért, hogy gyakran feláldozza barátait,
szeretteit. Azután éppen ő szenved legjobban akaratos döntéseitől. Ha a
szeretetért nem nyújt semmit, egy idő után egyedül marad. Meg kell tanulnia
őszintén kimutatni az érzéseit és megbecsülni a szerelmet.
Nagyon jó, bár kissé túl szigorú apuka, aki néha elfelejti, hogy nem
mérheti gyermekeit felnőtt mércével. Nem bírja a rendetlenséget, az ordítozást,
a rendbontást és a gyengeséget. Gyermekeit arra neveli, hogy minden versenyben
ők legyenek az elsők, az osztály legjobb tanulói, hogy később az életben is -
apjukhoz hasonlóan - mindent elérjenek, amit csak szeretnének.
A Bak férfi igazi társat szeretne, de csak ritkán találja meg. Csak vágyik
rá, de nem tesz érte semmit. Olyan kíméletlenül harcol céljaiért, hogy gyakran
feláldozza barátait, szeretteit. Azután éppen ő szenved legjobban a magánytól,
amit saját magának köszönhet.
Ebből kifolyólag, ő is azon férfiak közé, tartozik, akik negyven körül
ébrednek rá, hogy családot kellene alapítaniuk. Mivel addigra elég magasra
küzdötte fel magát a ranglétrán, igen jó partinak bizonyul, így hamar akad elég
jelentkező.
A gyermekáldás mindazon által sok meglepetést okoz neki, mivel nem igen
szokott hozzá a rendetlenkedéshez, ordítozáshoz. Eleinte nem igen tud mit
kezdeni a helyzettel, lévén kissé vénülő fejjel vállalta be őket, de szép
lassan beleszokik a szerepbe. Remélhetőleg még a gyerek tizennyolcadik
születésnapja előtt. Jellemző rá, hogy gyakran elfelejti, hogy nem mérheti
gyermekeit felnőtt mércével.
VÍZÖNTŐ (I. 20–II. 20.)
Szeretetreméltó férj, gondos apa
Emancipált és szabad. Szüksége van rá, hogy munkájában kiélje magát, hogy
hivatásában elérjen valamit. Érdekes, izgalmas férfi: önálló, eszes, bátor
teremtés. Szívesen választ olyan feleséget, aki őt karrierjében segítheti. Tele
van ötlettel, ezért mellette az élet soha nem unalmas, egyhangú. Olyan feleség
illik hozzá, aki tiszteli eszét, talpraesettségét, függetlenségét.
Gyermekeit szeretettel, de nagy szabadsággal neveli olyanná, amilyen ő maga
is. Lesi a kívánságaikat, és bármibe is vágnak, teljes odaadással támogatja
őket.
A Vízöntő férfi férjnek is csapnivaló szabadság mániája miatt, de éppen
emiatt apukának sem a legjobb jelölt. Valószínűleg épp akkor nem lesz kéznél,
vagy nem lehet elérni, amikor a legnagyobb szükség van rá. Le fog maradni a
gyerek legfontosabb eseményeiről, ami sok bánatot okozhat nekik. A mamának
mindig jó kis sztorikkal kell kimenteni aput, hogy most épp miért nem tudott
eljönni a színdarab bemutatóra, a focimeccsre, vagy miért késik a szülinapi
zsúrról. Egyszerűen nem tud megülni a fenekén huzamosabb ideig, folyton rájön a
mehetnék.
Nem feltétlenül hanyagolja el a családját, de a maga módján képes csak
gondoskodni róluk. Amikor kedve tartja, szívesen szervez közös programot, de ha
épp nem úgy tartja, akkor meglóg az ilyen események elől, ha lehet jó messzire.
HALAK (II. 21– III. 20.)
Ragaszkodó férj, érzelmes apuka
Kiismerhetetlen, akár a tenger. Alaptermészete nyugodt, csendes, de iszonyú
viharok dúlnak a lelke mélyén, akár a nagy haragos vizeken. Tudja, mikor
hallgasson, mikor beszéljen. Aki nem ismeri, azt gondolná, hogy védtelen,
gyámolításra szoruló, de ez csupán a látszat. Nagyon is határozottan halad a
maga által kijelölt úton. Fantáziája színes, igen kreatív. Sok művész kerül ki
közülük.
Remek házastárs, jó férj és kiváló apa. Gyermekeit harmóniában, szeretetben
neveli feleségével, otthonát a béke szigetének is nevezhetjük.
A Halak apuka maga a tökéletes szervezetlenség, a teljes káosz. Semmit nem
lehet rá bízni. Elfelejti becsomagolni a gyerek uzsonnáját, a tornazsákból
kimarad a tornacipő, lekési az évnyitót, mindig történik valami kalamajka.
Jobb, ha nem bízod rá az ilyesmit.
A Halak, aki nem képes megszervezni saját életét sem, igen nagy kihívással
szembesül a gyermeknevelés terén. Legjobb, ha együtt nevet a gyerekkel ezeken a
bakikon, mint hogy folyton önmagát ostorozná. Úgysem lesz jobb a dolog, mind
addig, amíg a csemete fel nem nő és a saját lábára nem áll.
A Halak szülők gyerekei éppen emiatt elég korán megtanulják, hogy csak
magukra számíthatnak, és hamar önállóak lesznek. A gyerekek művészi ambícióit
azonban lelkesen támogatja. Értő füllel, szemmel tudja végigkísérni fejlődésüket,
és a megfelelő irányba terelni őket, ha kellőképp tehetségesek.
Forrás:Angyalszárny